Hétköznapi vegánok*

Fogadjátok sok szeretettel Ádám írását, melyben elmeséli útjukat a hétköznapi vegánságukig.

Amikor vegánságunk történetéről faggatnak minket, általában szükségem van pár másodpercre, hogy összeszedjem a gondolataimat: Másfél évvel ezelőtt még csípőből válaszoltam minden, ezzel kapcsolatos kérdésre, manapság azonban már annyira természetes számunkra, és a bennünket körülvevők számára is (értsd: elfogadták, hogy vegán étrendet követünk), hogy nem gondolkozunk rajta napi szinten.

Visszatekintve azonban rá kell jönnöm, hogy kezdetben valóban nagy változást jelentett, így amikor Kata megkérdezte, hogy lenne-e kedvünk pár mondatban leírni az eddigi tapasztalatainkat, akkor gondolkodás nélkül igent mondtam. Reméljük, hogy segítséget fog nyújtani azoknak, akik az út elején járnak, illetve, ha még azon tűnődsz, hogy „neked való-e”, akkor lerövidíti a döntéshozatalhoz szükséges időt; még ha végül úgy is döntesz, hogy nem vágsz bele.

A dolog úgy indult, hogy nagyjából két évvel ezelőtt rövid időn belül több különböző helyen is olvastam arról, hogy a húsipar mennyire környezetszennyező. A meglepő számomra az volt, hogy első alkalommal nem környezetvédelemmel kapcsolatos könyvben találkoztam ezzel az információval; a szerző csak pár mondatban, anekdotaszerűen fejtegette a kérdést. A példa, amire felkaptam a fejemet a következő volt: Ha úgy döntünk, hogy egy bizonyos távolságot gyalog teszünk meg, de az ehhez szükséges energiát marhahús formájában vittük be, akkor ezzel többet ártunk a környezetünknek, mintha autóba ülnénk. Egész egyszerűen azért, mert a marhahús „előállítása” hatalmas mennyiségű károsanyag-kibocsátással jár.

Meg kell említenem azt is, hogy a baráti társaságunkban volt egy pár, akik már jónéhány éve vegán étrendet követtek, ők elsősorban állatvédelmi szempontok miatt. Részben miattuk, másrészt a menyasszonyom, Zoey is nyitott volt az ezzel kapcsolatos információkra. Ő egyébként sem volt nagy „húsevő”, és mivel gyakran küzdött bőrproblémákkal, a tejtermékeket is igyekezett kerülni (természetesen a csokit és a jégkrémet kivéve😊).

Ha jól emlékszem, 2019. január 5-én néztük meg először a Cowspiracy (cow=tehén/szarvasmarha, conspiracy=összeesküvés) című filmet, amely ekkortájt került fel Netflix-re, és amelyet a fentebb említett pár már régóta javasolt megnézésre. Anélkül, hogy belemennék a részletekbe, ebben a filmben szó van arról, hogy a húsipar mennyire megterhelő a környezet számára: iszonyatosan víz- és területigényes, az eljárások során kibocsájtott széndioxid mennyisége a közlekedésével vetekszik, nagyon sok esetben az állatok „embertelen” körülmények között léteznek, és a felsorolást folytathatnám megdöbbentőnél megdöbbentőbb információkkal, amelyekről az átlagember valószínűleg nem sokat tud. Többek között azért nem, mert a környezetvédelemmel kapcsolatos kampányok nagy részét hús- és tejipari cégek finanszírozzák, és így nem áll érdekükben ezt a kis „apróságot” megemlíteni.

Számomra a legsokkolóbb az volt, hogy az egész folyamatban az állatok csak „brókerként” vesznek részt. A Földön megtermelt növények felét(!) az húsipar vásárolja fel, és mire hús kerül az asztalunkra, az eredetileg a növényekben meglévő energia és tápérték további 30%-a veszik el. Óriási pazarlás.

A Cowspiracy után még szerettünk volna egy kicsikét tájékozódni, így sorban néztük a What the Health (what the hell?=mi a fene?, health=egészség), Forks Over Knives (kés helyett villa), és az In Defense of Food-hoz (az étel védelmében) hasonló filmeket. A legújabbak pedig a The Game Changers, illetve Sir David Attenborough A Life on Our Planetje. A filmek nagy része már Magyarországon is elérhető. A legtöbbjük a környezetvédelem mellett, a túlzott mértékű húsfogyasztás egészségre tett hatásaira fókuszál.

Kezdetben a terv az volt, hogy csak csökkentjük a húsfogyasztásunkat, és tejet, tejtermékeket továbbra is fogyasztunk, de január végére arra jutottunk, hogy ha valamit csinálunk, akkor azt csináljuk rendesen. Ha minden igaz 2019. január 27-én ettünk utoljára húst.

Hogy ez mennyire volt nehéz?

Az elején természetesen az volt. Igyekeztünk minél gyorsabban, recepteket, szakácskönyveket beszerezni, a vásárlás sokkal tovább tartott, mert folyamatosan bújtuk az összetevők listáját stb. A történethez még az is hozzátartozik, hogy néhány alapdolgot leszámítva, én nem tudok főzni. Mára már ebben is fejlődtem egy kicsit, de leggyakrabban csak hasznos sous-chef-ként próbálok segíteni Zoey-nak, aki viszont nagyon ügyes.

A szakácskönyvek kenyerét nem szeretném elvenni, ezért nagyon röviden csak annyit, hogy néhány fontos hozzávaló beszerzése után a legtöbb étel egyszerűen, és akár nagy mennyiségben, előre is elkészíthető. A hagyományos étrendhez képest egy nagyon kicsit több tervezést igényel, de ez egyáltalán nem vészes: A legtöbb boltban már a gyorsan elkészíthető, húshelyettesítő termékek listája is meglehetősen hosszú, így a kapkodós napokra is van megoldás. Itt jegyezném meg azonban, hogy ezzel igyekszünk nem visszaélni, ugyanis számunkra az egészség is fontos szempont, és ebben a tekintetben a friss alapanyagokból, házilag elkészített ételekkel semmi sem versenyezhet.

A másik nagy felismerés az volt, hogy, ami a melegételeket illeti, nincs szükség 8-10 receptnél többre ahhoz, hogy csökkentsük a húsfogyasztásunkat. Az első pár nap izgalmai után rájöttünk, hogy az esetek 80%-ban korábban is csak 5-6 étel különböző változataival sáfárkodtunk, és az átállás könnyebbé tétele érdekében nem feltétlenül kell ezen változtatnunk. Inkább indítsunk kicsiben, és amikor már jobban kontroll alatt vannak a dolgok, akkor kezdjünk el kísérletezni és bővíteni a repertoárt.

Számomra lényeges volt az is, hogy ne fogyjak. Tudom, a legtöbb ember pont ennek az ellenkezőjével küzd, de én harminc felett is úgy működök, mint egy tinédzser: Ha nem eszek folyamatosan sokat, akkor hamar visszazuhan a súlyom 72-73 kg-ra, amit, mivel egynyolcvan vagyok, kicsit már soványnak találok. Mindig is igyekeztem minimum 75 kg körül maradni, de idén március óta ismét rendszeresen, legalább heti négyszer sportolok, ami ebben a tekintetben extra kihívást jelentett. Örömmel jelentem, hogy három-négy hónap leforgása alatt sikerült 4 kg-t felszednem, ami az én esetben egészen nagy teljesítmény, és ezt azóta is stabilan és büszkén tartom. Ez az alultápláltságtól való félelmemet és végleg eloszlatta.

* Na, de miért csillagoztam meg a címben a „vegánok” szót? Nem lennék teljesen őszinte, ha nem említeném meg azt, hogy időnként „csalunk”. Húst, halat egyáltalán nem eszünk, és a boltban vásárolt ételek 99 (na, jó, 95) százalékban tejet, tejtermékeket sem tartalmaznak. De teszünk kivételeket. Viszonylag gyakran fogyasztunk tejből készült csokit, időnként jégkrémet, sajtot, vagy etikus forrásból beszerzett tojást. Legtöbbször azért, mert tudatosan nem akarunk magunktól mindent megvonni, néha pedig kényelmi szempontok miatt. Soha nem akartunk vaskalapos „mélyvegánnokká” válni, akik elvből nem esznek állati eredetű termékeket (persze őket sem ítéljük el). Számunkra a legfontosabb motivációk mindig is a környezetvédelem és az egészséges táplálkozás voltak. A vegán étrend önmagában nem mindig felel meg ezeknek a szempontoknak, főleg a másodiknak nem. Véleményem szerint fontos az, hogy mindenki, aki készen áll elindulni ezen az úton, kialakítson egy olyan egyéni filozófiát, amely az alapelvekkel összhangban van, ugyanakkor a hétköznapokban is fenntarthatóan alkalmazható.

Továbbmegyek. Lehet, hogyha újrakezdenénk, nem mondanánk le teljesen a húsról. Most már jól elvagyunk nélküle is, de meglátásom szerint a fő kihívást az jelenti, hogy belássuk, hogy a Föld nevű bolygó nem bírja el azt, hogy közel nyolcmilliárd ember napi háromszor minden nap fogyasszon húst és tejtermékeket. Én mindig azt mondom, hogy jó kiinduló pont lehet az, ha úgy tekintünk a húsra, mint az alkoholra vagy az édességekre (ezzel még véletlenül sem szeretném senkinek se kritizálni az ezzel kapcsolatos szokásait. A legtöbbünk csak heti néhányszor, különleges alkalmakkor, vagy csak kis mennyiségben él ezekkel a „szerekkel”. Meggyőződésem, ha mindenki csak ennyit tenne akkor is, amikor a húsról és más állati eredetű termékekről van szó, már sokkal, de sokkal előrébb tartanánk. Ahogy biztos hallottátok már Katától is: „Nem kell, hogy tökéletesen csináld, minden lépés számít!”

Ludvai Ádám

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s